Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

Új lehetőség az SLE kezelésében

Egyesületünk meghívást kapott a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár „Új lehetőség az SLE kezelésében” című sajtóbeszélgetésre.
A rendezvény október 6-án volt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Kodály termében. A részvevőket Leitner György Ügyvezető Igazgató Úr (GSK) köszöntötte, majd három orvosi előadás következett. Dr. Polgár Anna Főorvosnő (ORFI) „Amikor támad a lupusz” címmel, majd Dr. Szekanecz Zoltán Professzor Úr (DEOEC, Reumatológiai Klinika) „Az SLE kezelése és dilemmái” címmel, és Dr. Kiss Emese Főorvosnő (ORFI) „Új terápiás lehetőség az SLE gyógyításában” címmel tartott előadást. Három értékes előadást hallhattunk. Külön öröm számunkra, hogy mind a három előadó megemlítette egyesületünket előadásában, és az utána következő sajtótájékoztatón. A rendezvényre Magyarországon civil szervezetként csak a Magyar Lupus Egyesület kapott meghívást, az egyesületet Purgel Zoltán képviselte.
A sajtótájékoztató témája az a hatóanyag volt, melyet 2011 júliusában az EMA (Európai Gyógyszerügyi Hatóság) törzskönyvezett az SLE kezelésében. Ez az első olyan célzott terápiás lehetőség, amely egy új hatásmechanizmussal képes a vérben oldott állapotban lévő, az immunsejtek érését, szaporodást befolyásoló anyaghoz kötődni, és így megakadályozni azoknak az ellenanyagoknak a mértéktelen elszaporodását, melyek kulcsszerepet játszanak a lupusz tüneteinek megjelenésében.
A gyógyszer kiegészítő kezelésként segít azoknak az aktív fázisban lévő SLE-s betegeknek a kezelésében, akiknek az eddigi terápiájuk eredménytelen volt.
Betegszervezetünk meghívást kapott a GSK-tól a 2011. novemberi, londoni konferenciára is. Egyesületünket ezen a konferencián Janecskó Anna fogja képviseli.
Az írásban említett gyógyszerről bővebben írunk Pillangó című magazinunk következő számában.


Leitner György ügyvezető igazgató (GSK)
(Fotó: Purgel Zoltán)


Dr. Polgár Anna főorvos, főiskolai tanár (ORFI)
(Fotó: Purgel Zoltán)


Dr. Szekanecz Zoltán intézetvezető egyetemi tanár
(DEOEC, Reumatológiai Klinika)
(Fotó: Purgel Zoltán)


Dr. Kiss Emese osztályvezető főorvos (ORFI)
(Fotó: Purgel Zoltán)


Sajtótájékoztató
(Fotó: Purgel Zoltán)

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató